Hétvégén bejelentem szeretett édesanyámnak, hogy költözöm, ehhez természetesem öcsém segítségét kértem (nagy határozottságra vall he? Kell a támogatás.. ) mivel suliban van és én úgy felidegeltem magam, hogy azonnal tudnom kellett a válaszát, így írtam neki facen, hogy mire számítsak vele kapcsolatban, a szívem megszakad ha arra kell gondolnom, hogy itt kell hagynom a válasza pedig még jobban szíven ütött. 

Beszélgetés részlet:

Úgy érzem ő az egyetlen, aki tényleg mellettem áll, természetesen sosem volt ilyen felhőtlen a kapcsolatunk, ő ugye az elkényeztetett közös gyerek nevelőfaterommal, ezáltal mindig kivételezett volt, ezért utáltam is, amikor fater lelépett külföldre, megváltozott a kapcsolatunk és jóban lettünk, azóta eltelt két év és hiába krv anyázzuk egymást mindennap, fontosan vagyunk egymásnak. Ez most olyan nyálasan hangzik.  Szóval hétvégén be lesz jelentve a költözésem. 

Variációk a következők: 

a, költözz de ide a lábad be nem teszed többet, felneveltelek és ez a hála, itt hagysz. 
b, megtiltom, hogy elköltözz, már pedig nem fogsz. 
c, rendben van (és nyugodtan megbeszélünk mindent)

Nos, a legesélyesebb az A és B kombinációja, a C kizárt dolog, lehetetlenség, ismerem a saját anyámat soha, de soha nem engedné, hogy elköltözzem, de sajnos nem az engedélyét kérem ezúttal, hanem bejelentem, szólok neki, hogy tisztában legyen a dolgokkal, már elkezdtem pakolászni pár dolgot, hogy ha szombaton elmérgesedne a helyzet, ne az legyen hogy kapkodnom kell aznap. Pff, szánalmas de rettenetmód tartok a beszélgetéstől, attól pedig mégjobban, hogy vajon egyáltalán belemerek e kezdeni? 

Bátorít, hogy öcsém is ott lesz.